Barion Pixel

Baba mozgásvizsgálat fontossága

Mondtatnánk azt, hogy régen is felnőttek a babák mozgásvizsgálat nélkül, igen – azonban napjainkban nem csak az számít, hogy megtanul járni, hanem a mozdulatok, mozgássorok kivitelezésének minősége, pontossága is. Mint minden, ez a tudományág is rengeteget fejlődött és fejlődik napjainkban, úgy a vizsgálati módszerek mint a terápiák terén.

Minden babának érdemes mozgásfejlődés vizsgálatra jelentkezni gyógytornásznál, ha valami „furcsát” talál a baba testhelyzetében, a mozgásában ill. ha már két hónapnyi elmaradása van az elvárthoz képest.

Általában a mozgásfejlődésükben elmaradt babáknál az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az elmaradás okát és ezt orvosoljuk:

– motiválatlanság

– tónus eloszlási zavar

– ingerszegény környezet

– rossz szokások

– helytelen testhelyzetek

– vagy egyéb tényezők

Ha súlyosan sérült a baba, akkor szinte biztos, hogy szakemberhez kerül. Ha enyhe gondok vannak, akkor néha sokáig húzódik a szakember megkeresése. Ha pedig alig látható a probléma, akkor szinte el sem jutnak vagy csak nagyon későn.
A gyerekgyógytorna annál hatásosabb, minél hamarabb fedezik fel a problémát és időben kezdik el a megfelelő  terápiát.

 

A terápiás cél :

– a  súlyosan sérült babáknál  a reálisan legjobb szint elérése

– az enyhén sérült babánál  a normál állapot elérése

–  az egészséges baba minimális eltéréseinek felszámolása. A kis eltérésekkel nem azért kell foglalkozni, mert nem tanulna meg ülni, járni, hanem azért, hogy a mozgások időben és jó színvonalon alakuljanak. Ez támogatja azt a minden irányú fejlődést, ami megalapozza a leendő kombinációs készséget, a térbeli orientációt, koordinációt, egyensúlyt. Erre épül későbbiekben a harmónikus mozgás és a jó színvonalú írás-olvasás is.

 

kinesztetikus információknak vezető szerepük van a kisgyermekkori mozgástanulásban, mert a legfőbb szenzoros ingerek ebben az életkorban nem a látómezőből, hanem az izmokból érkeznek.
A mozgás minden és nem pótolható semmivel. 

A Mackórendelőben nagyon fontosnak tartjuk, hogy a probláma súlyosságától függően javasoljuk a terápiák fajtáját és a gyakoriságát.

 

Kovács Andrea

Gyermekgyógytornász

A Mackórendelő vezetője

Szeretettel várjuk

Rendelőinkben és online

Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.

Pesten

Mackórendelő PEST

1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.

Budán

Mackórendelő BUDA

1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.

Online

Mackógyógytorna Online

A világ bármely pontján